Mindenki hozzon magával még egy kereket

Az elmúlt két nap az aklimatizálódással telt, kedden a központ magjában, ma pedig a kikötő és az egyik kínai negyed zugaiban. Nga reggel 8-tól este 6-ig dolgozik, így teljesen önállóan ténykedhetek. Kezdem megszokni, de azért egyelőre furcsa, hogy például ma napközben összesen két fehér emberrel találkoztam. Persze ez kölcsönös a helyieknek is, így sokszor csak úgy odaköszönnek, vagy elismerően bólintanak egyet. Tegnap az egyik utcamenti étkezdében ettem rizst csirkével és uborkával, hallevessel (220 HUF), távozáskor pedig a tulaj kezet rázott velem, tetszett neki, hogy pálcikával eszem, ahogy ők.

Hogy próbára tegyem a gyomromat (és mert majd meghaltam a szomjúságtól), ma az egyik sikátorban préselt cukornádlevet ittam jégkockával. Szerencsére még ez sem készített ki, bár az előbb Nga megjegyezte, hogy ettől még néha neki is hasmenése szokott lenni.

Egyébként pedig a ma este történelmi pillanata, hogy megtanultam motorozni. Kimentünk egy külsőbb kerületbe (a belső részeken gyakorlatilag éjjel-nappal nagy a forgalom, ma kifejezett dugókat is láttam és éltem túl (a népsűrűség kb mint egy tömött pesti buszon, csak itt ugyanez az úton, motorokkal). Ugye járda nincs, lámpa csak elvétve, és akkor is hülye aki nézi felirat lehet rajta, mert nem foglalkoznak vele. Szóval a tápláléklánc nagyjából úgy épül fel: gyalogos, biciklis, autós, motoros, busz. Szóval pár kanyar után a kinti kerületben és a sebességváltás megszokása után kimentünk egy nagyobb útra, ami mint kiderült, kivisz a városból egy hídon át, majd vissza a központ esti forgatagába. Elképesztő élmény.