2012. február 27., hétfő
...
A sztori Dél-Kambodzsában szakadt félbe, és Phnom Penh-ben, a fővárosban folytatódott, ahol másnap a puszta véletlennek köszönhetően (mint eddig oly sokszor), egy remek szállást találtam. Egy khmer családnak a háza volt gyakorlatilag és a dorm, vagyis hostel rész a tetőtérben volt és páran a családból néha ott aludtak az egyik ágyon vagy a kanapén, így abszolút otthonos hangulata volt a helynek.
A következő napokban enyhén betegen bejártam a várost, közben néhány maradandóbb élmény: a folyóparton a rendőrnők mangőval kínáltak, pár perccel később egy pár csaj tagja aki kb 20 méterre ült, vizet vett és küldött oda nekem, ezután rövidesen pedig mellém telepedett egy egyetemi professzor, aki esti dekázgatásra jött a parkba és még azt is tudta, hogy Magyarország nem egy mélyedés neve a Marson, egy holland lánynak segítettem hosszú távra lakást keresni és az első ember aki mellettem ült megszólítottam és pár nap múlva elvitt a motorjával egy olcsó (és lepukkant) helyre (nem emlékszem pontosan, de mintha havi 60 dollár lett volna), majd megmutatta a szállodát ahol biztonsági őr, amiről kiderült, hogy valójában egy építkezés, aztán együtt ettünk, egyik este egy begipszelt kezű, bepánikolt és bemorfiumozott angol csajnak szintén segítettem szállást találni, amire felajánlotta, hogy az általa vezetett négycsillagos szállodában alhatok a tengerparton, de erről majd később, majdnem vettem egy iPod touch-t 100 dollárért a piacon, de aztán rájöttem, hogy nincs rá szükségem, próbáltam munkát keresni egy reklámügynökségen és egy művészeti iskolában.
Siem Reap és a hozzá kapcsolódó Angor Wat nem volt rossz, de napfelkeltétől kezdve a napot délben már újra a városban telt.. Itt végül egy nappal a többet kellett maradnom, mint szerettem volna, ugyanis a kínai újév miatt egyszerűen nem volt jegy semmilyen buszra. Lényeg az, hogy pár nappal később egy őrült sofőrnek köszönhetően a tervezettnél úgy két órával korábban érkezett meg a busz Sihanoukville-be, ami nagyjából Kambodzsa Siófokjának felel meg. Szóval hajnali 3-4 körül megérkeztünk, de persze senki nem akart leszállni a buszról, így az álló buszon aludtunk még tovább kb 2 órát mire felkelt a nap és ki-ki elindult szállást keresni. Illetve én nem, mivel volt ugye az ígéretem..délután találkoztam is vele, kérdezte na és hol lakok?? Ja mondom, fingom nincs.. A kínai újév miatt ő kivett két nap szabit és barátoknál alszik.. Fasza..De nem haragszom rá, el gondja van amúgy is, és pár percre rá találtam egy olcsó helyet nagy-nagy szerencsével, mert minden tömve volt és drágább a szokásosnál. Szinte az egyetlen pozitívum a hellyel kapcsolatban az volt, hogy egy nap teljesen véletlenül összefutottam Joséval és pár emberrel akikkel Laoszban töltöttem pár napot.
A távozásom sem volt felhőtlen, ugyanis reggel 6 körül vett volna fel egy minibusz, hogy elvigyen a buszhoz, csakhogy minden értékem egy páncélszekrényben volt a főépületben, ami pedig zárva..az összes helyen bezárják estére a kaput, de valaki ott alszik és kinyitja, ha kell valami, főleg egy ilyen partivárosban..no, volt is egy biztonsági őr, de ő se angolul nem tudott, se kulcsa nem volt..közben megjött a minibusz, de el kellett küldenem..mentő ötletnek eszembe jutott, hogy fel lehetne hívni telefonon a helyet, hátha felveszi valaki..csak nem működött a telefon..átfutottam a szomszéd bár/szállás kocsmájába, megpróbálni onnan felhívni..ezt nem engedték, viszont ott iszogatott még egy nővel félkómásan egy pasi, akiről tudtam, hogy ismeri a tulajt..neki meg is volt a mobilszáma, viszont nem vette fel a telefont..hezitálva, hogy otthagyja a részeg barátnőjét, végül őt is magunkkal cipelve visszamentünk a helyre, ő Tarzanként felmászott az emeletre, be az erkélyen és felébresztette a haverját, és meglett minden..motobike taxi alkudozás..aztán kiderült nem is tudja, hol van az utca..megmondtam neki és..késett a busz..szóval minden rendben lett végül..leszámítva, hogy egy idő után ellenkező irányba ment, mint kellett volna..ezt jeleztük is még 2 emberrel akik ugyanarra mentek, majd mondták, hogy ja ok, semmi gond, várjunk itt, majd felvesz egy másik busz..és tényleg..de az meg annyira tele volt, hogy egy ponton az ülések közé fa léceket ékeltek be és azon ültek az utasok..
Koh Kong egy kisváros a kambodzsai-thai határon, ráadásul a fő Bangkok-Angor Wat-Phnom Penh útvonaltól távol és ennek megfelelően nem egy turistaparadicsom. Egy remek szállást találtam, aminek a tulaja egy fiatal khmer csávó, egyben túravezető. Paddy gyakorlatilag egymás után tekerte a jointokat és kínálta mindenkinek, egy haverja úgyszintén, aki néha megunta, hogy 5 ember között kettő megy körbe és mindenkinek sodort egyet fejenként..biliárdasztal, bbq, 4 dolláros szoba saját fürdővel, wifi..másnap biciklivel eltekertem a tengerpartra, ahol velem együtt összesen max 5 turiszt volt, következő nap pedig motort bérelve (5 dollár) elmentem megnézni pár vízesést, dzsungelt és egy családnál aludtam (3 dollár). Visszafele úton egy fabódénál benzint vettem, az árus nénikének pedig a kezein és a lábain is 6-6 ujj volt. Egy földútra letérve pedig elképesztő és érintetlen dzsungelen mentem keresztül, még táblák is jelezték, hogy akár elefántok is átgázolhatnak olykor az úton, míg egyszer csak egy megdöbbentő látvány fogadott: letarolt erdő, gigantikus építkezés, kínai feliratok. Gátat építenek, kell az energia a nagy testvérnek. Koh Kongba megérkezve Paddy mondta, hogy sajnos nincs szállás aznapra, de viccesen felajánlotta, hogy alhatok vele a matracon a teraszon, vagy függőágyban. Inkább ez utóbbit választottam a következő két napra, és mikor fizetni akartam érte, elutasította. Vettem egy nagy zacskó csokis nápolyit amit szerettek, erre meg azt mondta, hogy nagyon köszöni, de majd inkább este elviszi a pagodába a gyerekeknek..hát no komment, ilyenek itt az emberek. Másik élmény még ami ide kötődik, hogy az esti sütögetésnél volt egy khmer nőci (30 éves), aki bár egyetlen szót sem tudott angolul, nagyon izgatott lett és fordíttatott másokkal nekem, hogy vegyem feleségül. 2 gyereke van, a lány vele él, a fiú az apával. Mondtam, hogy tök jó, de két nap múlva Thaiföldre megyek. Azért másnapra meghívott a házába és a hugával és az öccsével főztek kaját és a kislányával elmentünk egy mangrove erdőt megnézni. Ja, talán nem mellékes momentum, hogy a 27 éves hugának a férje egy nyolcvan körüli angol öregúr. Ilyen is van.
Másnap a határátkelés nem volt nagy élmény, Thaiföldön az első kilométerek után viszont rögtön érezni lehetett, újra civilizált országba érkeztem. Rendes utak, jó autók, nem 30-40 az max sebesség, hanem 100 felett mentünk!! Sőt, Tratban a pályaudvaron egyetlen taxis sem próbált az autójába/motorjára terelni. Sőt, egyáltalán nem voltak taxik. Mivel rajtam kívül csak egy 40-es német fickó szállt le a buszról, kettesben kezdtünk el gyalogolni a központba. Nemsokára ledudált egy fura szerkezet: a motorhoz egy ketrec és egy kerék volt erősítve, a ketrecben egy nő ült. A sofőr jelezte, ugorjunk be mi is. Egy kérdő tekintetet egymásra vetve így is tettünk, a kórháznál bocsánatot kért, hogy nem tud tovább vinni, viszont pénzt sem volt hajnaldó elfogadni. Eddig Thaiföld is pozitívan kezdődött. A szálláson kaptunk egy fénymásolt térképet, aminek a hátoldalán egy thai ősi és eredeti gyógyászati központ hirdette, hogy masszázst és oktatást is vállalnak. A határ gyötrelmei után és az esti piacon kajálás után elmentünk felderíteni a komplexumot. Egy tényleg orvosi rendelőnek kinéző helyen egy 50-60 körüli fickó fogadott majd irányított minket egy szobába. De erről jut eszembe, a kambodzsai masszázs élmény, szóval gyorsan elmondom azt is. Egy vegyes társasággal sétáltunk Siem Reapben és egyszercsak egy masszázsutcában találtuk magunkat: szinte az egész utcán nyugágyak voltak kikapolva és ott gyúrták az embereket. Ha jól emlékszem 40 perc 2 dollár, szóval az egész társaság benevezett egy körre. Persze engem egy csávó masszírozott, ami azért kicsit fura élmény, bár Laoszban is ez történt, csak akkor még azt hittem, hogy lány. Nade visszatérve Thaiföldre..hasonló módszerrel, két egymás melletti ágyon feküdtünk egy szobában és közben a nők nevetgéltek valamin. Na mindegy is, nem volt nagy élmény, a Visegrádi utcában ötször jobb a masszázs. Igaz, drágább is, itt 5 dollárt kellett fizetni egy óráért. Viszont a vicces az volt, hogy utána ez a komoly férfi, a központ vezetője teával kínált, majd felajánlotta, hogy tud nagyon olcsón (50 dollár) lányokat vagy fiúkat szolgáltatni. Ezt megköszöntük és megkértük, egyelőre csak ajánljon helyeket ahova a helyiek járnak mulatni. És hatalmas köszönet így utólag is neki, mert elképesztő helyre kalauzolt minket. Amikor már tényleg azt hittük, hogy abszolút a semmi közepén vagyunk ebben az isten háta mögötti thai kisvárosban, egy kanyar után előbukkant egy olyan bulihely, ami bármelyik európai városban az egyik legmenőbb lenne. A falakon Jimi Hendrix-Kurt Cobain-stb poszterek, bicikliváz lóg a plafonról, vagyis szokásos kellékek, zenekar készülődik a kezdésre..No ide belépve egy 4-5 férfiból álló társaság rögtön odainvitált az asztalához minket, és bár ők sem beszéltek angolul, egész sok mindenről kommunikáltunk amíg elkezdődött a koncert, nagyon profi zenészekkel..és végül az egyik pasi kaját adott nekünk és fizette az összes sörünket..elképesztő volt, és mindez csak az első napon!
Sajnos másnaptól kezdve viszont nagyjából három héten keresztül volt valamilyen orvosi bajom, egy hétig láz-hidegrázás, aztán torokfájás, aztán gyomorfájás. Ennek két oka lehet, az egyik a civilizáció átka, a légkondi, a másik meg egy vérszívó minilégy a kambodzsai tengerparton. Mindenesetre a következő napokat begyógyszerezve töltöttem Bangkokban, és nem vagyok egy szakértő, de valószínűleg nem segített, hogy például egyik reggel arra ébredtem, hogy valamelyik agyament 16 fokra állította a légkondit, miközben kint harminciksz. Ettől függetlenül Bangkok menő hely, egyszerre nagyon ázsiai (pl. Chinatown forgataga) és hightech a felhőkarcolókkal és futurisztikus magasvasúttal, de a hatalmas parkok és a folyó-csatornarendszer egy másik dimenziót is ad neki. Igazi metropolisz, na. Néhány átveendő példa: szuper hajóközlekedés (kb 10-15 percenként hajók, 110 HUF jegy), a magasvasúton/metrón annyi a jegy amilyen messzire mész (180-280 HUF), a buszon szintén, plusz attól függően légkondis-e (0-50-100 HUF). Ja, és a buszon/hajón a kalauznak kell fizetni, így nincs bliccelés se, viszont az ár is reálisabb..0 egyébként mindig akkor volt, amikor egy idő után kiderült, valójában nem arra megy a jármű, amerre én szeretném..Ez olcsónak tűnik, de Thaiföld átlagosan nem olcsó hely, sőt, sokszor szinte ugyanannyiba kerülnek a dolgok, mint Magyarországon. Legalábbis a globalizált dolgok mindenképp, vagyis McDonalds, Starbucks, 7-11, összes ruha, kozmetikai, elektronikai, stb cucc, sokszor kimondottan keresni kell olcsó kaját vagy más dolgokat.
Egy nap egy kis boltban összefutottam egy kolumbiai sráccal és aztán együtt fedeztük fel a várost. Este elmentünk moziba, és itt például nekünk fura, de minden film előtt feláll a teljes közönség a király tiszteletére és levetítenek valamilyen rövidfilmet vagy fotómontázst, miközben szól a himnusz. A királyi családdal kapcsolatos másik vizuális élmény a kortárs művészeti múzeumban volt, az egyetlen nyitva tartó kiállítás ugyanis az egyik női családtag fotókiállítása volt tyúktojással, cicával-kutyával, stb. és kedves kommentjeivel (pl konvojban motorosokat fotózta és írja, hogy azért a függöny van az előtérben, mert nem tudta leengedni a rolót). A srác egyébként grafikus és operatőrnek akar tanulni, de most épp Madagaszkáron dolgozik egy spanyol NGO-nak, gyerekek/fiatalok oktatásával kapcsolatban. Van egy szárnyuk Kambodzsában is, most azért jött a főnökével, akivel találkoztam is két nappal később, és hívtak oda dolgozni, szükségük van művészethez értő emberekre, igaz, franciául meg kell hozzá tanulni..
A tetoválószalonban a srácok ajánlották, hogy menjek el kis Ko Changra (a nagy gagyi és tök máshol van). Már csak 4-5 napom volt a bevonulásig a Vipassana meditációs központba, és már csak a gyomrom fájt, szóval kibuszoztam a déli buszpályudvarra és ismét egyedüli fehér emberként (bár a bőrszínem alapján már Kambodzsában azt mondták, elmennék khmernek) megérkeztem a kikötőbe, ahol egy helyi csaj meggyőzött, hogy Ko Phajam még jobb sziget, nem olyan csendes, mint Ko Chang, de még mindig nem az a turiszttelep, mint a legtöbb sziget Thaiföldön (Ko Phi Phi, Phuket, Ko Pha Ngan, Ko Tao, Ko Samui). Rögtön béreltem egy motort, hogy találjak egy olcsó szállást, ami sajnos nem volt egyszerű, minden baromi drága, de újra szerencsém volt és megtaláltam Mama Chant, akinek a saját régi 15 éves bambuszkunyhója szabad volt és csak 5 dollár egy napra, sőt egy gyógynövényes szert is adott a hasamra, bár sokat nem segített, a szándéknak örültem. Rábukkantam egy igazi kalóztanyára is egy eldugott részén a szigetnek ahol egy hosszú őszhajú öreg és két fiatal széttetovált thai rögtön bonggal kínált, és egyfolytában azt szívták fűvel/hasissal, vagy néha elmentek halászni, vagy kiszolgálták a néhány elvetemült turistát, többek között Iggy Pop hasonmását.
Ötödik nap újra hajóra, majd buszra szálltam vissza Bangkokba, ahonnan egy meditációs központba vittek egy másik rabszállítóval. A Vipassana meditációról sokat meg lehet tudni az interneten pl a Dhamma honlapján, de röviden a lényege az, hogy az egyik legősibb indiai meditációs technika, minden vallási dogmától független, szinte tudományos, és 2500 alatt egyedül Burmában maradt fenn, és 60 évvel ezelőtt egy ottani fickó újra elkezdte terjeszteni. Rengeteg helyen oktatják a világon, teljesen ingyenes, illetve adományokból fenntartott kurzusokon, és csak az adhat adományt, aki már részt vett legalább egy kurzuson. Ez a 10 napos kurzus viszont nagyon kemény. Megérkezéskor, mint egy börtönben, mindent le kell adni (persze önkéntesen, de mégis) a mobiltelefontól a pénzen és útlevélen át a könyvekig, cigaretta-alkohol persze szóba sem jöhet. Gyakorlatilag a ruhákon és fogkefén kívül mást nem vihet be az ember. Minden nap 4-kor ébresztő és gyakorlatilag este 9-ig folyamatos meditálás 3 étkezéssel megszakítva (de a régi hallgatók 12 után nem ehetnek). Nem lehet senkivel semmilyen formában kommunikálni (beszéd, tekintet, érintés, semmi) 10 napon keresztül, és persze a férfiak/nők elszeparálva vannak végig. Ennél többet itt nem is írok most le, de a lényeg, hogy szerintem mindenkinek meg kell csinálnia, mert olyan dolgokat tapasztal meg amiről álmodni sem tudott. És nem kell hinni semmiben, nem egy ezoterikus faszság. Újabb véletlen (vagy sors, kinek mi tetszik), hogy a buszon idefele összefutottam Tommival, a finn kungfus sráccal, akivel Laoszban töltöttünk együtt pár napot. Akárhogy is, nagyon kis esély volt rá, hogy ő is itt legyen, havonta legalább két ilyen kurzus van Thaiföldön 5 különböző helyen. A vicc pedig az, hogy mikor vége lett a kurzusnak és elbúcsúztunk Bangkokba visszatérve rögtön vettem jegyet egy buszra Chiang Mai-ba, de mivel volt még addig pár órám, elsétáltam a hétvégi piacra. És ez a központtól kb egy órányira van, a világon állítólag a legnagyobb, szóval nem két ember van csak ott. Na itt is összefutottunk Tommival.
Ma már Chiang Mai-ból írom ezeket a sorokat. A következő két hétre a terv, hogy motort bérelve a burmai határ mellett bolyongok egyet, mielőtt március 14-én repülőre szállok Bangkokban és 15-én este 19:10-kor landolok Budapesten kb 37 óra repülőzés és várakozás után. Ugyanis amilyen béna az Aeroflot honlapja és amilyen kretén vagyok, nem a délelőtti moszkvai csatlakozásra vettem jegyet, hanem az estire, így a moszkvai reptéren kell töltenem pontosan huszonnégy órát, és még el sem hagyhatom, mivel ahhoz vízum kéne..Don't worry be happy!
Hopp, azt el is felejtettem írni, hogy Angor Watban napfelkeltekor elromlott a fényképező, aztán csodával határos módon megjavult és bár utána két hétig rakoncátlankodott, azóta mintha mi sem történt volna.
A következő napokban enyhén betegen bejártam a várost, közben néhány maradandóbb élmény: a folyóparton a rendőrnők mangőval kínáltak, pár perccel később egy pár csaj tagja aki kb 20 méterre ült, vizet vett és küldött oda nekem, ezután rövidesen pedig mellém telepedett egy egyetemi professzor, aki esti dekázgatásra jött a parkba és még azt is tudta, hogy Magyarország nem egy mélyedés neve a Marson, egy holland lánynak segítettem hosszú távra lakást keresni és az első ember aki mellettem ült megszólítottam és pár nap múlva elvitt a motorjával egy olcsó (és lepukkant) helyre (nem emlékszem pontosan, de mintha havi 60 dollár lett volna), majd megmutatta a szállodát ahol biztonsági őr, amiről kiderült, hogy valójában egy építkezés, aztán együtt ettünk, egyik este egy begipszelt kezű, bepánikolt és bemorfiumozott angol csajnak szintén segítettem szállást találni, amire felajánlotta, hogy az általa vezetett négycsillagos szállodában alhatok a tengerparton, de erről majd később, majdnem vettem egy iPod touch-t 100 dollárért a piacon, de aztán rájöttem, hogy nincs rá szükségem, próbáltam munkát keresni egy reklámügynökségen és egy művészeti iskolában.
Siem Reap és a hozzá kapcsolódó Angor Wat nem volt rossz, de napfelkeltétől kezdve a napot délben már újra a városban telt.. Itt végül egy nappal a többet kellett maradnom, mint szerettem volna, ugyanis a kínai újév miatt egyszerűen nem volt jegy semmilyen buszra. Lényeg az, hogy pár nappal később egy őrült sofőrnek köszönhetően a tervezettnél úgy két órával korábban érkezett meg a busz Sihanoukville-be, ami nagyjából Kambodzsa Siófokjának felel meg. Szóval hajnali 3-4 körül megérkeztünk, de persze senki nem akart leszállni a buszról, így az álló buszon aludtunk még tovább kb 2 órát mire felkelt a nap és ki-ki elindult szállást keresni. Illetve én nem, mivel volt ugye az ígéretem..délután találkoztam is vele, kérdezte na és hol lakok?? Ja mondom, fingom nincs.. A kínai újév miatt ő kivett két nap szabit és barátoknál alszik.. Fasza..De nem haragszom rá, el gondja van amúgy is, és pár percre rá találtam egy olcsó helyet nagy-nagy szerencsével, mert minden tömve volt és drágább a szokásosnál. Szinte az egyetlen pozitívum a hellyel kapcsolatban az volt, hogy egy nap teljesen véletlenül összefutottam Joséval és pár emberrel akikkel Laoszban töltöttem pár napot.
A távozásom sem volt felhőtlen, ugyanis reggel 6 körül vett volna fel egy minibusz, hogy elvigyen a buszhoz, csakhogy minden értékem egy páncélszekrényben volt a főépületben, ami pedig zárva..az összes helyen bezárják estére a kaput, de valaki ott alszik és kinyitja, ha kell valami, főleg egy ilyen partivárosban..no, volt is egy biztonsági őr, de ő se angolul nem tudott, se kulcsa nem volt..közben megjött a minibusz, de el kellett küldenem..mentő ötletnek eszembe jutott, hogy fel lehetne hívni telefonon a helyet, hátha felveszi valaki..csak nem működött a telefon..átfutottam a szomszéd bár/szállás kocsmájába, megpróbálni onnan felhívni..ezt nem engedték, viszont ott iszogatott még egy nővel félkómásan egy pasi, akiről tudtam, hogy ismeri a tulajt..neki meg is volt a mobilszáma, viszont nem vette fel a telefont..hezitálva, hogy otthagyja a részeg barátnőjét, végül őt is magunkkal cipelve visszamentünk a helyre, ő Tarzanként felmászott az emeletre, be az erkélyen és felébresztette a haverját, és meglett minden..motobike taxi alkudozás..aztán kiderült nem is tudja, hol van az utca..megmondtam neki és..késett a busz..szóval minden rendben lett végül..leszámítva, hogy egy idő után ellenkező irányba ment, mint kellett volna..ezt jeleztük is még 2 emberrel akik ugyanarra mentek, majd mondták, hogy ja ok, semmi gond, várjunk itt, majd felvesz egy másik busz..és tényleg..de az meg annyira tele volt, hogy egy ponton az ülések közé fa léceket ékeltek be és azon ültek az utasok..
Koh Kong egy kisváros a kambodzsai-thai határon, ráadásul a fő Bangkok-Angor Wat-Phnom Penh útvonaltól távol és ennek megfelelően nem egy turistaparadicsom. Egy remek szállást találtam, aminek a tulaja egy fiatal khmer csávó, egyben túravezető. Paddy gyakorlatilag egymás után tekerte a jointokat és kínálta mindenkinek, egy haverja úgyszintén, aki néha megunta, hogy 5 ember között kettő megy körbe és mindenkinek sodort egyet fejenként..biliárdasztal, bbq, 4 dolláros szoba saját fürdővel, wifi..másnap biciklivel eltekertem a tengerpartra, ahol velem együtt összesen max 5 turiszt volt, következő nap pedig motort bérelve (5 dollár) elmentem megnézni pár vízesést, dzsungelt és egy családnál aludtam (3 dollár). Visszafele úton egy fabódénál benzint vettem, az árus nénikének pedig a kezein és a lábain is 6-6 ujj volt. Egy földútra letérve pedig elképesztő és érintetlen dzsungelen mentem keresztül, még táblák is jelezték, hogy akár elefántok is átgázolhatnak olykor az úton, míg egyszer csak egy megdöbbentő látvány fogadott: letarolt erdő, gigantikus építkezés, kínai feliratok. Gátat építenek, kell az energia a nagy testvérnek. Koh Kongba megérkezve Paddy mondta, hogy sajnos nincs szállás aznapra, de viccesen felajánlotta, hogy alhatok vele a matracon a teraszon, vagy függőágyban. Inkább ez utóbbit választottam a következő két napra, és mikor fizetni akartam érte, elutasította. Vettem egy nagy zacskó csokis nápolyit amit szerettek, erre meg azt mondta, hogy nagyon köszöni, de majd inkább este elviszi a pagodába a gyerekeknek..hát no komment, ilyenek itt az emberek. Másik élmény még ami ide kötődik, hogy az esti sütögetésnél volt egy khmer nőci (30 éves), aki bár egyetlen szót sem tudott angolul, nagyon izgatott lett és fordíttatott másokkal nekem, hogy vegyem feleségül. 2 gyereke van, a lány vele él, a fiú az apával. Mondtam, hogy tök jó, de két nap múlva Thaiföldre megyek. Azért másnapra meghívott a házába és a hugával és az öccsével főztek kaját és a kislányával elmentünk egy mangrove erdőt megnézni. Ja, talán nem mellékes momentum, hogy a 27 éves hugának a férje egy nyolcvan körüli angol öregúr. Ilyen is van.
Másnap a határátkelés nem volt nagy élmény, Thaiföldön az első kilométerek után viszont rögtön érezni lehetett, újra civilizált országba érkeztem. Rendes utak, jó autók, nem 30-40 az max sebesség, hanem 100 felett mentünk!! Sőt, Tratban a pályaudvaron egyetlen taxis sem próbált az autójába/motorjára terelni. Sőt, egyáltalán nem voltak taxik. Mivel rajtam kívül csak egy 40-es német fickó szállt le a buszról, kettesben kezdtünk el gyalogolni a központba. Nemsokára ledudált egy fura szerkezet: a motorhoz egy ketrec és egy kerék volt erősítve, a ketrecben egy nő ült. A sofőr jelezte, ugorjunk be mi is. Egy kérdő tekintetet egymásra vetve így is tettünk, a kórháznál bocsánatot kért, hogy nem tud tovább vinni, viszont pénzt sem volt hajnaldó elfogadni. Eddig Thaiföld is pozitívan kezdődött. A szálláson kaptunk egy fénymásolt térképet, aminek a hátoldalán egy thai ősi és eredeti gyógyászati központ hirdette, hogy masszázst és oktatást is vállalnak. A határ gyötrelmei után és az esti piacon kajálás után elmentünk felderíteni a komplexumot. Egy tényleg orvosi rendelőnek kinéző helyen egy 50-60 körüli fickó fogadott majd irányított minket egy szobába. De erről jut eszembe, a kambodzsai masszázs élmény, szóval gyorsan elmondom azt is. Egy vegyes társasággal sétáltunk Siem Reapben és egyszercsak egy masszázsutcában találtuk magunkat: szinte az egész utcán nyugágyak voltak kikapolva és ott gyúrták az embereket. Ha jól emlékszem 40 perc 2 dollár, szóval az egész társaság benevezett egy körre. Persze engem egy csávó masszírozott, ami azért kicsit fura élmény, bár Laoszban is ez történt, csak akkor még azt hittem, hogy lány. Nade visszatérve Thaiföldre..hasonló módszerrel, két egymás melletti ágyon feküdtünk egy szobában és közben a nők nevetgéltek valamin. Na mindegy is, nem volt nagy élmény, a Visegrádi utcában ötször jobb a masszázs. Igaz, drágább is, itt 5 dollárt kellett fizetni egy óráért. Viszont a vicces az volt, hogy utána ez a komoly férfi, a központ vezetője teával kínált, majd felajánlotta, hogy tud nagyon olcsón (50 dollár) lányokat vagy fiúkat szolgáltatni. Ezt megköszöntük és megkértük, egyelőre csak ajánljon helyeket ahova a helyiek járnak mulatni. És hatalmas köszönet így utólag is neki, mert elképesztő helyre kalauzolt minket. Amikor már tényleg azt hittük, hogy abszolút a semmi közepén vagyunk ebben az isten háta mögötti thai kisvárosban, egy kanyar után előbukkant egy olyan bulihely, ami bármelyik európai városban az egyik legmenőbb lenne. A falakon Jimi Hendrix-Kurt Cobain-stb poszterek, bicikliváz lóg a plafonról, vagyis szokásos kellékek, zenekar készülődik a kezdésre..No ide belépve egy 4-5 férfiból álló társaság rögtön odainvitált az asztalához minket, és bár ők sem beszéltek angolul, egész sok mindenről kommunikáltunk amíg elkezdődött a koncert, nagyon profi zenészekkel..és végül az egyik pasi kaját adott nekünk és fizette az összes sörünket..elképesztő volt, és mindez csak az első napon!
Sajnos másnaptól kezdve viszont nagyjából három héten keresztül volt valamilyen orvosi bajom, egy hétig láz-hidegrázás, aztán torokfájás, aztán gyomorfájás. Ennek két oka lehet, az egyik a civilizáció átka, a légkondi, a másik meg egy vérszívó minilégy a kambodzsai tengerparton. Mindenesetre a következő napokat begyógyszerezve töltöttem Bangkokban, és nem vagyok egy szakértő, de valószínűleg nem segített, hogy például egyik reggel arra ébredtem, hogy valamelyik agyament 16 fokra állította a légkondit, miközben kint harminciksz. Ettől függetlenül Bangkok menő hely, egyszerre nagyon ázsiai (pl. Chinatown forgataga) és hightech a felhőkarcolókkal és futurisztikus magasvasúttal, de a hatalmas parkok és a folyó-csatornarendszer egy másik dimenziót is ad neki. Igazi metropolisz, na. Néhány átveendő példa: szuper hajóközlekedés (kb 10-15 percenként hajók, 110 HUF jegy), a magasvasúton/metrón annyi a jegy amilyen messzire mész (180-280 HUF), a buszon szintén, plusz attól függően légkondis-e (0-50-100 HUF). Ja, és a buszon/hajón a kalauznak kell fizetni, így nincs bliccelés se, viszont az ár is reálisabb..0 egyébként mindig akkor volt, amikor egy idő után kiderült, valójában nem arra megy a jármű, amerre én szeretném..Ez olcsónak tűnik, de Thaiföld átlagosan nem olcsó hely, sőt, sokszor szinte ugyanannyiba kerülnek a dolgok, mint Magyarországon. Legalábbis a globalizált dolgok mindenképp, vagyis McDonalds, Starbucks, 7-11, összes ruha, kozmetikai, elektronikai, stb cucc, sokszor kimondottan keresni kell olcsó kaját vagy más dolgokat.
Egy nap egy kis boltban összefutottam egy kolumbiai sráccal és aztán együtt fedeztük fel a várost. Este elmentünk moziba, és itt például nekünk fura, de minden film előtt feláll a teljes közönség a király tiszteletére és levetítenek valamilyen rövidfilmet vagy fotómontázst, miközben szól a himnusz. A királyi családdal kapcsolatos másik vizuális élmény a kortárs művészeti múzeumban volt, az egyetlen nyitva tartó kiállítás ugyanis az egyik női családtag fotókiállítása volt tyúktojással, cicával-kutyával, stb. és kedves kommentjeivel (pl konvojban motorosokat fotózta és írja, hogy azért a függöny van az előtérben, mert nem tudta leengedni a rolót). A srác egyébként grafikus és operatőrnek akar tanulni, de most épp Madagaszkáron dolgozik egy spanyol NGO-nak, gyerekek/fiatalok oktatásával kapcsolatban. Van egy szárnyuk Kambodzsában is, most azért jött a főnökével, akivel találkoztam is két nappal később, és hívtak oda dolgozni, szükségük van művészethez értő emberekre, igaz, franciául meg kell hozzá tanulni..
A tetoválószalonban a srácok ajánlották, hogy menjek el kis Ko Changra (a nagy gagyi és tök máshol van). Már csak 4-5 napom volt a bevonulásig a Vipassana meditációs központba, és már csak a gyomrom fájt, szóval kibuszoztam a déli buszpályudvarra és ismét egyedüli fehér emberként (bár a bőrszínem alapján már Kambodzsában azt mondták, elmennék khmernek) megérkeztem a kikötőbe, ahol egy helyi csaj meggyőzött, hogy Ko Phajam még jobb sziget, nem olyan csendes, mint Ko Chang, de még mindig nem az a turiszttelep, mint a legtöbb sziget Thaiföldön (Ko Phi Phi, Phuket, Ko Pha Ngan, Ko Tao, Ko Samui). Rögtön béreltem egy motort, hogy találjak egy olcsó szállást, ami sajnos nem volt egyszerű, minden baromi drága, de újra szerencsém volt és megtaláltam Mama Chant, akinek a saját régi 15 éves bambuszkunyhója szabad volt és csak 5 dollár egy napra, sőt egy gyógynövényes szert is adott a hasamra, bár sokat nem segített, a szándéknak örültem. Rábukkantam egy igazi kalóztanyára is egy eldugott részén a szigetnek ahol egy hosszú őszhajú öreg és két fiatal széttetovált thai rögtön bonggal kínált, és egyfolytában azt szívták fűvel/hasissal, vagy néha elmentek halászni, vagy kiszolgálták a néhány elvetemült turistát, többek között Iggy Pop hasonmását.
Ötödik nap újra hajóra, majd buszra szálltam vissza Bangkokba, ahonnan egy meditációs központba vittek egy másik rabszállítóval. A Vipassana meditációról sokat meg lehet tudni az interneten pl a Dhamma honlapján, de röviden a lényege az, hogy az egyik legősibb indiai meditációs technika, minden vallási dogmától független, szinte tudományos, és 2500 alatt egyedül Burmában maradt fenn, és 60 évvel ezelőtt egy ottani fickó újra elkezdte terjeszteni. Rengeteg helyen oktatják a világon, teljesen ingyenes, illetve adományokból fenntartott kurzusokon, és csak az adhat adományt, aki már részt vett legalább egy kurzuson. Ez a 10 napos kurzus viszont nagyon kemény. Megérkezéskor, mint egy börtönben, mindent le kell adni (persze önkéntesen, de mégis) a mobiltelefontól a pénzen és útlevélen át a könyvekig, cigaretta-alkohol persze szóba sem jöhet. Gyakorlatilag a ruhákon és fogkefén kívül mást nem vihet be az ember. Minden nap 4-kor ébresztő és gyakorlatilag este 9-ig folyamatos meditálás 3 étkezéssel megszakítva (de a régi hallgatók 12 után nem ehetnek). Nem lehet senkivel semmilyen formában kommunikálni (beszéd, tekintet, érintés, semmi) 10 napon keresztül, és persze a férfiak/nők elszeparálva vannak végig. Ennél többet itt nem is írok most le, de a lényeg, hogy szerintem mindenkinek meg kell csinálnia, mert olyan dolgokat tapasztal meg amiről álmodni sem tudott. És nem kell hinni semmiben, nem egy ezoterikus faszság. Újabb véletlen (vagy sors, kinek mi tetszik), hogy a buszon idefele összefutottam Tommival, a finn kungfus sráccal, akivel Laoszban töltöttünk együtt pár napot. Akárhogy is, nagyon kis esély volt rá, hogy ő is itt legyen, havonta legalább két ilyen kurzus van Thaiföldön 5 különböző helyen. A vicc pedig az, hogy mikor vége lett a kurzusnak és elbúcsúztunk Bangkokba visszatérve rögtön vettem jegyet egy buszra Chiang Mai-ba, de mivel volt még addig pár órám, elsétáltam a hétvégi piacra. És ez a központtól kb egy órányira van, a világon állítólag a legnagyobb, szóval nem két ember van csak ott. Na itt is összefutottunk Tommival.
Ma már Chiang Mai-ból írom ezeket a sorokat. A következő két hétre a terv, hogy motort bérelve a burmai határ mellett bolyongok egyet, mielőtt március 14-én repülőre szállok Bangkokban és 15-én este 19:10-kor landolok Budapesten kb 37 óra repülőzés és várakozás után. Ugyanis amilyen béna az Aeroflot honlapja és amilyen kretén vagyok, nem a délelőtti moszkvai csatlakozásra vettem jegyet, hanem az estire, így a moszkvai reptéren kell töltenem pontosan huszonnégy órát, és még el sem hagyhatom, mivel ahhoz vízum kéne..Don't worry be happy!
Hopp, azt el is felejtettem írni, hogy Angor Watban napfelkeltekor elromlott a fényképező, aztán csodával határos módon megjavult és bár utána két hétig rakoncátlankodott, azóta mintha mi sem történt volna.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)